A Burton név az elmúlt harminc évben elválaszthatatlanul egybeforrt a snowboarddal, hatása a sportágra szinte példa nélküli. A nyolcvanas évektől elit deszkásokat bőkezűen támogatva, tucatnyi filmet gyártva és több versenyt megalapítva népszerűsítette a snowboardot. A Burton Snowboards ma a világ legnagyobb gyártója, a sportág mérvadó hatalma úgy a deszkák minősége, mint a sportág iránti feltétlen elkötelezettség tekintetében. Persze ez a sztori is egy havas dombocskán unatkozó kölyökkel kezdődik.

"Alapvetően elbaszott egy gyerek voltam. Hamar megtanultam, hogyan rombolhatom a rendszert és még büszke is voltam rá. A példaképeink ugyanilyen elbaszottak voltak, és mindent utánuk csináltunk. Cigiztünk, szívtunk, dugtunk össze-vissza és éppen csak a minimumot voltunk hajlandóak elvégezni az osztályban."

Jake Burton Carpenter 1954-ben született New Yorkban, hétévesen már síléceken állt. Mint a hatvanas éves évek végén minden fiatal síelő, Burton is kipróbálta a snurfert, a fenti idézet szellemében bohóckodott vele a pályákon - hatékonyan építve a deszkásokkal szemben frissen kialakult megvetést. A gimiből rossz magaviselete miatt kirúgták, tanulmányait egy connecticuti magániskolában folytatta, nagyrészt annak minőségi sícsapata miatt.

Az érettségi után a Colorado Universityre jelentkezett, ahol a sítudása már elégtelennek bizonyult, rájött, hogy amiben a középiskolában még jó volt, abban profiként már teljesen más szintet kell hozni. Ez a felismerés egy életre elvette a kedvét a síeléstől, új jövőt álmodott hát magának: először jött egy tájrendező vállalkozás, aztán a versenylovak, majd végzettsége szerint befektetési tanácsadóként helyezkedett el, de egyikben sem találta meg azt az izgalomfaktort, ami egy vadságot kereső fiatalnak elegendő volna.

Valahol a tudatalattijában megmaradt viszont a Snurfer gondolata. Innen, Burtonhöz méltóan egyszerű volt a gondolatmenet: - Szeretem csinálni? – Igen. – Értek hozzá bármit is? – Dehogy. Akkor ezzel fogok foglalkozni? – Persze.

Megcsinálni a valaha volt legjobb deszkát

"Az ötlet végig ott volt valahol a fejemben. Már korán rájöttem, hogy a dologban komoly potenciál van, de csak akkor nyílt ki a szemem, amikor tizennyolc évesen a tájrendező céget vittük. A cég bepillantást nyújtott az üzleti világba, és megláttatta velem a Snurferben rejlő lehetőségeket."

Ez a gondolat talán a legfontosabb, hogy megértsük a Burton-jelenséget. A korszak deszkásai, azok is, akik gyártással is kívántak foglalkozni, mind Burtonhöz hasonló lázadók voltak, a hegyek punkjai. Ez nem csak azt gátolta meg, hogy a snowboard létjogosultságot nyerjen a síelés finom, úrias időtöltése mellett, de kizárta annak lehetőségét is, hogy egy riderből sikeres vállalkozó lehessen. Burton üzleti látásmódja viszont a következő évtizedekben lehetővé tette, hogy a deszkázást a síelés zárt és konzervatív pénzügyi köreibe is integrálni tudja, továbbá hogy a snowboardot fiatalos vagányságból versenysporttá emelje.

1977-ben Vermontba költözve csaposként dolgozott, szabadidejében kezdetleges deszkákat csinált és azokkal kísérletezett. Közel száz kísérleti példány, sok beleölt pénz és nyilván rengeteg fájdalmas esés után született meg az első deszka, a Burton Backhill – keskeny, bőrkötéssel ellátott fa deszka a Snurferről ismert, orra kötött madzaggal. A dolog szépséghibája, hogy már télen dobta piacra – ami még egy új sporteszköz esetében is késő, nemhogy egy új sportághoz tartozó, formabontó eszköznél. 

Burton nem csüggedt, két éven át dolgozott szinte teljesen egyedül, mire elérte az egy szezonon belüli háromszáz eladott deszkát, ami a következő évre hétszázra nőtt. Pár éven át minden szezonban meg tudta duplázni az eladott példányszámot, így a nyolcvanak évek közepére a még működő Winterstickkel és a Tom Sims által alapított Sims-szel együtt a legnagyobb gyártók lettek. Miután a Winterstick lejtmenetbe kezdett, megkezdődött a Burton-Sims háború, ami a lehető legjótékonyabban segítette a sportág fejlődését. A két egymással rivalizáló gyártó olyannyira felgyorsította a deszkák technikai fejlődését, hogy a kilencvenes évekre egy snowboard alig hasonlított a kezdeteges példányokra. Erről a folyamatról a következő, Tom Simsről szóló részben bővebben is szót ejtünk.

Liftet a deszkásoknak

A snowboard elterjedésének még volt egy komoly akadálya. Amikor a deszkán csúszás a hetvenes évek elején tömegessé kezdett válni, a síterepek kitiltották területükről a deszkásokat. Legtöbben a baleseti kockázatot emlegették okként, ám valójában a sívilág nem tűrte meg, hogy hosszú hajú, vehemens kölykök parasztkodjanak a pályákon. A deszkázás ekkoriban ugyanis a hegyek rock ’n’ rollja volt, a fiatalság lázadásának téli megnyilvánulása: feltűnő ruhákban, Led Zeppelint bömböltetve, a döbbent felnőtteket teljesen hülyének nézve őrültködtek a tinik. Burton tudta, hogy a sportág nem fejlődhet, amíg nem áll komoly síterep a deszkások rendelkezésére.

Elfogadtatta a sípályákkal azt a gondolatot, hogyaz egyre öregedő sígenerációnak a deszkások jelentenek utánpótlást, tehát a snowboard kizárásával a pályák olyan piactól vágják el magukat, amire más fog helyettük lecsapni. Így érte el, hogy 1983-ban elsőként maga Vermont megnyitotta a lifteket a deszkásoknak. Az első nyitás – stílszerűen – lavinát indított el, sorra engedték be a deszkásokat mindenhová, ám állítólag még ma is van három pálya Észak-Amerikában, ahova nem lehet snowboarddal belépni.

A hegemónia felé

1985-ben Burton a rövid életű National Snow Surfing Championshipsből megalapította a U.S. Open Snowboarding Championship nevű sorozatot, ami a mai napig Burton US Open néven a legrangosabb versenyek egyikeként él és virágzik. A US Open európai megfelelőjének neve is beszédes: Burton European Open, igaz, ez idén már Laax Open néven fut, de Jake Burton szellemisége és cége uralja a viadalt. 

Burton arra is rájött, hogy népszerű deszkások támogatásában nem csak rengeteg pénz van, de filmek gyártásával népszerűsíteni is lehet a havon csúszást. A Burton Snowboards első szponzoráltja a szélesebb hírnév nélküli Doug Bouton volt, de a későbbiekben olyan nevek versenyeztek Burton logóba bugyolálva, mint Craig Kelly, Terje Håkonsen, Nicolas Müller vagy Shaun White. A filmek közül pedig csak néhányat jegyzünk itt fel, úgyis mindegyik szerepel majd a filmajánlóban: Standing Sideways, It's Always Snowing Somewhere, For Right or Wrong, Process. 

Mikor pedig Tom Sims megszűnt Burton konkurenciájának lenni, a Burton Snowboards elérte azt a pozíciót, ahol a mai napig van: a sportág egyeduralkodója, a legnagyobb és az egyik legmegbízhatóbb gyártó. Érdekes, Burton maga úgy gondolja, hogy nem volt jobb senkinél, csak adtak neki tizenöt év előnyt.  A szakmai sikerek mellett pedig nem szűnt meg annak lenni, aki tizenhét évesen volt, még mindig évi száz napot tölt csúszással, elkötelezett híve a sportág függetlenségének és lázadó naivitásának.

"Nagyon komolyan hiszem, hogy én vagyok a lehető legjobb tulajdonosa ennek a cégnek. Hogy legyen százezer részvényes? Mint a Nike, meg ilyenek? Nem hiszem. Ez a legfélelmetesebb a tőzsdében. Semmi értelme sincs, hogy a Burtonnek olyan tulajdonosai legyenek, akik maguk nem csúsznak. Akik magasról tesznek a deszkázásra. Hogy lehetnének jobb tulajok nálam? Én ezt élem, ez a sport az egész életem."

A Burton Snowboards jelentőségét és történelmi szerepét pedig egy aranyos történet mutatja be a legjobban. Még 1977-ben egy Chris Einwaller nevű figura segített egy helyi csaposnak, Jake Burtonnek pár kezdetleges deszka elkészítésében. Mivel Burton nem tudott mivel fizetni, adott Einwallernek egy deszkát, egy kézzel készített prototípust, ami sosem került gyártásba. Hosszas, 37 éves tépelődés után, 2014 júliusában Einwaller feltette a teljesen használhatatlan deszkát az eBay-re. 31 ezer dollárért kelt el. Csak azért, mert Jake Burton kézzel készítette.

Képek: www.gearmag.hu, snowboarding.transworld.net, www.wsj.com