Egy sportág történetének nagyjait taglaló sorozatot olyan klasszisokkal illik kezdeni, akik nem csak tevékenyen alakították a sport múltját, de akik már el is távoztak az örök versenypályákra. Így egyszerre lehet révedni nagyformátumú emberek teljesítményén, és adózni a „régen minden jobb volt” spleenes életérzésének.

Egy alig ötvenéves sport esetében azonban a letűnt hősök dicsérete nehézkessé válik, lévén az alapító atyák, pionírok és a legendák is bőven csúsznak még. Ráadásul, ugyan az asztalra letett eredményeket már senki sem veheti el, a még aktív legendák hatásának megítélése későbbi tetteik fényében bőven változhat. A fentiekre tekintettel igyekszünk olyan deszkakirályokat bemutatni, akik, ha vissza még nem is vonultak, azért versenyeken egyre ritkábban tűnnek fel.

A deszkakirályok bemutatása közben csalunk is egy picit. A snowboard világát ugyanis nem csak a versenyzők alakították, hanem fotósok, írók, gyártók, filmesek, üzletemberek és egyéb neves figurák, akiket a havas lejtők iránti függőség mellett az kötött össze, hogy tagjai voltak egy megvetett szubkultúrából globális szenzációvá váló, pár tucat főből milliós számot elérő csoportnak. Igyekszünk tehát róluk is megemlékezni, magyarul állítva emléket vitathatatlan szerepüknek.

Előrebocsátjuk továbbá, hogy a deszkakirályok sorozat nem csak az adott személyekről szól majd. A snowboard történetét, kis túlzással ugyan, de nyugodtan tekinthetjük az azt formáló személyek történetének. A deszkakirályok bemutatása, életútjuk és hatásuk vizsgálata közben tehát igyekszünk átfogó képet adni a sportág történelméről is – a kezdetektől egészen addig, amíg a folyamat érdemben vizsgálható.

Az objektivitás magasztalása kapcsán pedig megjegyezzük, hogy a sorozatban szereplő figurák kiválasztása szigorúan szubjektív alapon történik majd, az kizárólag a mi ízlésünkön múlik, abban az objektivitás még véletlenül sem merülhet fel.

Mélységes mély a múltnak kútja

Az első snowboardnak tekinthető, havon csúszó alkalmatosságot egy Sherman Poppen nevű michigani úriember alkotta meg 1965-ben. A találmány mögötti motiváció Poppen úr gyermekeiben, az ő szörfmániájukban, no meg abban keresendő, hogy a srácok télen unatkoztak. A Snurfer gyakorlatilag két síléc volt összeragasztva, az orrán egy spárgával, amivel a csúszást valamennyire irányítani lehetett – deszkáról ugyanis hiányzott a kötés. Poppen szabadalmaztatta a deszkát és sorozatgyártásba is került, népszerűségét a százezer eladott példány jól mutatja. Kezdetleges kialakítása és alapjának kigondolatlansága miatt azonban nem volt alkalmas komoly lejtők meghódítására.

Míg a használók nagy részének mint egy irányíthatatlan játékszer maradt meg a Snurfer, addig Dimitrije Milovich, egy szenvedélyes szörfös további lehetőséget látott a hó és a deszka párosításában. Ő alapította a Wintersticket, ami az első, csak snowboardok gyártásával foglalkozó cég volt. Nem csak síléceket ragasztott össze, hanem továbbfejlesztette a snowboardok alapjait: ő használt először polietilént, üveggyapotból laminált deszkái a kor csúcsminőségét jelentették. A formai megoldások terén és újító volt, a deszka végén lévő fecskefarok, a "swallowtail" stabilizálta a deszkát a mély hóban való csúszáskor. Az önálló kötés hiányától azonban még mindig egy havon sikló szörfdeszkához hasonlított. 

A kezdeti sikerek, és a kötéssel ellátott deszkák későbbi gyártása ellenére a Winterstick csődbe ment - javarészt a deszkáik irreális ára miatt -, Milovich pedig kiszállt a snowboard üzletből. Milliónyi mai deszkás szerencséjére azonban ekkortájt érkezett meg a szakmába egy, a középiskolából kicsapott, vásott kölyök, akinek semmi kedve sem volt decens, polgári életet élni: Jake Burton Carpenter egy életre beleszeretett snurferbe.

Képek: cdn.snowboarding.transworld.net, siessnowboard.network.hu